Tóth Ferencz: Húzom a csíkot

Tóth Ferencz különös fényű, kisméretű olajfestményei néhány éve keltenek figyelmet, miután korábban egyéni kollázsaival tűnt ki a kevés eredetiséget mutató átlagból. Ám úgy tetszik, táblaképeihez közelíteni, érdemben írni róluk nehezebb feladat, mint a technikát megújító kollázsokról. Bár ugyanaz a jól ismert személyiség jelenik meg kollázsban és festményben, és mindkét műfajbeli munkák alkotásakor ugyanaz a művészi habitus munkál, úgy érzem, mégis elevenebb a nézőt megérintő rezgés, érzékibb és közvetlenebb a festmények hatása, mint a kollázsoké.

 

Nemcsak műfaji különbségekről van szó. Bizonyos értelemben más világ tárul fel. Annak ellenére, hogy a kollázskészítést ma is napirenden tartja a művész, mégis, a festőnek egy előző életszakasza és alkotói időszaka, játékosabb művészi attitűdje szól a kollázsokból, és aktuálisabb, maibb hang és komolyság a festményekből.

A személyiségnek olyan mélyrétege bukkan elő, ami a kollázsoknál ha volt, a vicc, az ugratás és az irónia mögött bujkált. Mintha a képekből valami elszánt tudatosság, megérlelt szellemi koncentráció sugározna – nem kizárva a jétékosságnak a kollázsokból megismert elemeit, a sziporkázó ötletességet és  szellemességet.

Tóth Ferencz munkájában sok a tudatos elem. Főleg az élmény-gyűjtésben és a következetes újra- és újrakezdésben. Addig nem nyugszik, míg a soron lévő festői kifejezés nem olyan intenzív és tömör, „mint egy erős mondat” – saját szavai szerint. Festőnél különös, hogy az irodalomból, vagy inkább a leírt szövegek természetéből veszi a hasonlatát. Ám ez a megnyilatkozás rávilágít, hogy alkalmanként létezik egy esszenciális belső kép, és a cél ennek a megközelítése. Munka közben, ha kell, többszöri újrakezdéssel, át- és átfestéssel kűzd meg a kívánt festői lényeg eléréséért.

De nemcsak a cél fontos. Ugyanígy a festés folyamata is. Sokat ad a megvalósítás korrektségére, a szakmai kivitelezés minőségére. A kűzdelem nyomai nem jelennek meg a felületen: a megjelenítés olyan fokát érte el a festő, amikor a kész mű magától értetődő entitásként tűnik fel, mintha így, végleges formájában, a maga egészében teremtődött volna meg. Az anyag fénye, a gondosan megmunkált felületek eleganciája is hozzá tartozik az összképhez.

Hagyományos olajfestményekről van szó, ez fontos. Az anyag nagyon fontos. És itt már a technika kérdésénél vagyunk. A technika oly sokszor mellőzött részleteinél, amelyek a festői tartalom szavakban többnyire kifejezhetetlen finomságaival fonódnak egybe szétválaszthatatlanul. Rétegesen, rétegeket fest a művész. Minden letett nyomnak jelentősége van. Az elfedett részek nem elfeledett részek: hatásuk átüt a későbbieken. Gyakran visszatöröl az új rétegen: ami így láthatóvá válik, szintén szándékolt része a festői tartalomnak. Apró jelekkel, az úgynevezett „bigyókkal” operál: ezek a konstruktív szerkezet ellenpontjai és kiegészítői, sokféle képhangulat, képi esemény megjelenítésére alkalmasak.

Látható a kollázs-rokonság. Nemcsak a rétegzettségen, az alsóbb rétegeken való áttűnéseken, hanem a bigyónak nevezett motívumok ide-oda helyezésén, mozgatásán, felsorakoztatásán vagy szétszórásán. A helyenként kibukkanó alsóbb szférák olykor meglepő, faktúrában, megmunkálásban, színben idegen felületeket mutatnak, ezzel gazdagítják festői nyelvét, növelik a kép jelentéskörét. Hasonlóképpen a kiállításnak címet adó csíkok, mint jellegzetes felületek az utóbbi években a komponálásnak, a képmező konstruktív traktálásának fontos dekoratív eszközei.

És a színek. Tóth Ferencz nagyszerű kolorista. Mit jelent ez? Színérzéket, színfantáziát. Meglepő és megragadó színeket talál és ezekből szokatlan, de meggyőző szépségű színpárosítások, színtalálkozások születnek. Képei ragyogó megjelenésében, a különféle izgalmas és változatos kompozíciós helyzetekben, a szín szerepe döntő. És ettől elválaszthatatlanok az általuk felkeltett érzések és hangulatok.

Elemezhetjük és részeire bonthatjuk Tóth Ferencz festményeit, de a lényeg, hogy hatásuk összhatás: e képeknek éppen komplexitásuk az egyik fő erényük. Az említett és nem említett eszközei és elemei, felszín és mély, látható és rejtett síkok egyszerre vannak jelen, egymással kölcsönhatásban, egyidejűleg és párhuzamosan hatnak a szemlélőre.

A jelenkori festészet egyik fő problémája, hogy a hagyományos anyagok, módszerek és tapasztalatok hogyan és miként válhatnak mai világunk egyre nyomasztóbb gondjainak tolmácsolóivá, megjelenítőivé. Tóth Ferencz komplex műve ennek a feladatnak az egyik lehetséges megoldása.

Nyitott Műhely, 2016. május 1.   Kováts Albert